2016. már 31.

orange echoes mix #01 - 61 tracks in 4h 40m

írta: legend
orange echoes mix #01 - 61 tracks in 4h 40m

sounds for memories

16 Horsepower, Olu Dara, The Jesus Lizard, Dead Can Dance, Ali Farka Toure, The Holmes Brothers, Stella Chiweshe, G. Love And Special Sauce, Soul Coughing, Vernon Reid, Beck, Bill Bruford, Holy Barbarians, Red Hot Chili Peppers, Lou Reed, Khadja Nin, Bill Frisell Quartet, Butthole Surfers, Tim Booth, Angelo Badalamenti, Downset, Fun Lovin´ Criminals, Neneh Cherry

 

16 Horsepower

I Seen What I Saw (Edwards/16 Horsepower) 3:24

Haw (Edwards/16 Horsepower) 3:35

American Wheeze (Edwards/16 Horsepower) 3:33

from Sackcloth 'n' Ashes 1996

Ezerrel az örökkévalóba

A most megjelent Low Estate-ből, valóban, szemmel láthatóan integet Cave; azt a benyomást keltve, hogy ha átmenne countryba, valahogy így szólalna meg. És ha hozzáadjuk, hogy a lóerős David Eugene Edwardsnak ugyancsak a Bűn és bűnhődés a kedvence, továbbá neki is biblikus képek tornyosulnak a látókörében, nem is tűnhet olyan betegesnek ez a spekuláció. De nekem úgy is jó, ha azt írom, még sosem hallottam ehhez foghatót... 

Olu Dara

Rain Shower (Greg Bandy / Olu Dara) 4:35

Harlem Country Girl (Olu Dara) 5:48

Jungle Jay (Olu Dara) 5:03

from In the world - From Natchez to New York 1998

Ezzel a tizeneggyel (Olu Dara: In the world - from natchez to new york)

 Ennyire jó blueslemezt évek óta nem hallottam - írnám, de komoly kritikus efféle megjegyzést nem szívesen tesz. Meg aztán Olu Darát is zavarba hoznám; tessék megnézni, micsoda arc. Egy ilyen arc pontosan tudja, meddig tart a határ; és akkor a kalapjáról még nem beszéltem. Egy blueslemez tehát. Mely, mint a címéből kiderül, örömest bóklászik Amerikában, már legalábbis a Mississippitől New Yorkig. Maga a blues utazik, hogy úgy mondjam... Amúgy azon volt Dara, hogy egyetlen stílus se nyomja rá a bélyegét, társai más és más zenei háttérrel, Afrika és Amerika más és más államaiból valók. Kwatey Jones-Quartey - gitár, Ivan Ramirez - gitár, John Abrams - tenorszaxofon, Rudy "Obadeli" Herbert - Hammond orgona, Alonzo Gardner - basszus, Richard James - konga, Greg Bandy - dob. Így néz ki a felállás, és persze Olu Dara énekel, már amikor nem a kornettjába fúj.

The Jesus Lizard

Thumper (The Jesus Lizard) 3:30

More Beautiful Than Barbie (The Jesus Lizard) 2:47

Blue Shot (The Jesus Lizard) 4:12

from Shot 1996

Százöt százalék (The Jesus Lizard: Shot)

A Jesus Lizard azon kevés zenekarok közé tartozik, amelyik lemezen is, koncerten is az első pillanatban száz százalékon van. Eddig mindössze a Goat című album számított kivételnek, az körülbelül százkét százalékosra sikerült. És most itt van a Shot, megint überel, bár első fülelésre mást gondoltam róla. Talán az zavart meg, hogy a Touch and Gótól a zenekar átpártolt a vastagabb Capitol/EMI-hoz, szóval, először úgy tűnt, készítettek egy új lemezt, amelynek csak a fele új, a másikban lazán bemutatták az eddigiek arculatát. De nem. Vissza van szíva, a Shot legalább százöt százalék, azzal együtt, hogy engedett a ´89-től ´94-ig jól beidegződött önpusztításból. Valamiféle megtisztulás érezhető rajta, a katartikus pillanatok nem követelik idegsejtjeink kimúlását, azt ugyan dőreség lenne állítani, hogy felszabadulttá vált: talán még sosem született olyan feszült Jesus-dal, mint a Trephination... 

Dead Can Dance

Nierika 5:44

The Snake and the Moon 6:11

Song of the Nile 8:00

from Spiritchaser 1996

Június: tisztára World Music

Hogy ennek a duónak az egyik része Angliában, a másik meg Ausztráliában él, a fele sem tréfa. Ami elválasztja őket, nevezzük univerzumnak szolidan, az köti össze őket, Perryt és Gerrardot éppen úgy, mint hat stúdiólemezüket. Egyszersmind átkelve az idő partjai közt is, A Passage Of Time, ahogy gyűjteményes lemezük mondja...

Ali Farka Toure

Yer Mali Gakoyoyo 4:51

Amadinin 7:11

from Radio Mali 1996

Június: tisztára World Music

...Új albuma van Mali leghíresebb farmerének, 1970 és ´80 között készültek a felvételei a helyi rádió számára, Radio Mali. Ilyen Ali, amikor kőkeményen autentikus, egy szál akusztikus gitár vagy még az se, csak az egyhúros njarka hegedű s a megint egyhúros apró djerkel gitár. Ami a farmerséget illeti, az teljesen komoly, és ezen nem változtat a Ry Cooderrel közös Talking Timbuktuért kapott Grammy sem. Úgy tartja Ali, a hivatásos muzsikálás macerás és fertőző dolog, könnyen rámehet a tradíció, márpedig nincs az a fekete soul, blues vagy funky, ami nem az ő gyökereiből hajtott volna ki... 

The Holmes Brothers

Please Don't Hurt Me (Bob Harrison / Jim Harrison) 4:21

When Something Is Wrong with My Baby (Isaac Hayes / David Porter) 6:34

Going Down Slow (James Burke Oden) 6:34

from In The Spirit 1990

Június: tisztára World Music

 ...Nézem a képüket, hajléktalanok villannak be, csiki-csuki, szégyellhetem e párosításért magam. Aztán előkerül egy New York Times-cikk, azt írja, nem mindig ment ilyen rendben a fivérek sorsa, ideig hajléktalanul éltek, Virginiát New Yorkra váltva. Lám csak. Ez a "rendben" egyébként annyit tesz, hogy ´89-ben, tehát éppen 30 évvel azután, hogy felbukkantak a harlemi klubokban, némi közbenjárás útján lemezszerződéshez jutottak. Azóta persze felpörögtek a dolgok rendesen. Mögöttük már Afrika és Ausztrália, ´91-ben Holmesék a WOMAD fő attrakciója, a napokban az ötödik albumuk jelent meg. Lotto Land, filmzene, de éppen, mint a többi: blues, soul és gospel, borzasztó sok melegség, kapaszkodó, vigasz. Nem lepne meg, ha kitudódna, a világhír s az elismertség befolyásolta az életüket egy kicsit. De amit tenniük kell, az nem változott. "Játszani, boldoggá tenni az embereket, mindegy, hogy egy vagy tíz percre, ha sikerül..."

Stella Chiweshe ‎

Ndabaiwa 9:08

Tapera 5:10

from Talking Mbira 2002

Június: tisztára World Music

A mbira a zimbabweiek ősi, mágikus erejűnek vélt hangszere. A hangja üzenet, kommunikáció élőkkel és holtakkal. 1980-ig, amíg Zimbabwe az angolok gyarmati uralma alá tartozott, börtön járt az afféle tiltott szeánszokért, melyeken a mbira királynője cím Stellára ragadt. A függetlenség kivívását követően Stella a palástja alá vonta Európát, s azáltal, hogy a mbirát megismertette a marimbákkal s a gitárokkal, odahaza a mulatozni vágyó ifjúság is behódolt. Nincs mese: Stella próféta a hazáján innen és túl, ő most a dél-afrikai number one. Szólóban inkább a tradíciót őrzi, Earthquake nevű kísérőzenekarával (marimbák, gitárok, dobok) pedig a klubokban s a fesztiválokon kápráztat... 

 

G. Love And Special Sauce

Sweet Sugar Mama (G. Love, J. Clemens, J. Prescott) 4:05

Sometimes 4:23

Small Fish (G. Love, J. Clemens, J. Prescott) 5:21

from Coast To Coast Motel 1996

Amerika: mindenki mutáns? Erre a G. Love nevű (gitáros/énekes/szájharmonikás) fiatalemberre jeles utcazenész-karrier várt volna Philadelphiában, ha nem áll odébb már vagy négy esztendeje. Amint így megérkezett Bostonba, felmérte a terepet: csinálni kéne haverokat, piát, pénzt, fellépéseket. No aztán egy Tam O´Shanter nevű bárban összejött a dobos Jeffrey Clemensszel és a bőgős Jimmy Prescott-tal, lett belőlük G. Love And Special Sauce. Egy hónap se kellett, hogy Tamnál bemutatkozzanak. Az alapot G. Love szóló demokazettája, az Oh Yeah szolgáltatta, amit meg rájuk lehetett kenni, az egyrészt a blues s az akusztikus hangszerek iránti rajongásuk volt, másfelől meg valami tényleg különleges íz: hip-hop-ritmusokkal, rappel. Az a helyénvaló, ha mindenki úgy nevezi az efféle posztmodernségeket, ahogyan kedve van, G. Love-ék a Ragmop kifejezést találták a legalkalmasabbnak. ´94-ben címtelenül jelent meg bemutatkozó albumuk, aztán egy év múlva nekivágtak New Orleansnak: hadd lám, mi újság a gyökerekkel. Az ott rögzített Coast To Coast Motel ennélfogva a tradicionálisabb blues szellemében fogant, talán kisebbet durran, de semmi por. Így játszhattak a Mississippi muzsikusai holnap - lenne a végszó...

 

Soul Coughing

Super Bon Bon 3:31

White Girl 2:37

Collapse 3:06

from Irresistible Bliss 1996

Amerika: mindenki mutáns? Ezt a zenekart a New York-i Knitting Factory klub kapusa, M. Doughty (szabadidőben gitáros) alapította 1993-ban. És lássuk be, helyesen tette, mi mást is tehetett volna, ha már így ott volt a bőgős Sebastian Steinberg (Mark Ribot-val, Frank Londonnal játszott amúgy), a dobos Yuval Gabay és a sampleres Mark De Gli Antoni, alig várva, hogy legyenek Soul Coughing. Az Irresistible Bliss pediglen (a Ruby Vroom után) a második lemezük. Paranoid szerelmes dalok, mondja a szövegíró Doughty, betegesen várod, hogy valaki felhívjon végül, miközben rettegsz a telefon hangjától. Ehhez képest a zene is teljesen rendben van, semmi hiábavaló búvárkodás, ez kérem a Knitting Factory hangja, mondanád, csak hát nincs olyan. Ami van: az a kőkemény bőgő/dob, posztapokaliptikus rock, hip-hop-ritmusok, bekattant szövegelések és legfőképpen a sampler - zajok és hangszerek arzenálnyi hangmintájával. Tizenkét (nagyjából) háromperces dal, betegesen várod, hogy táncolhass rájuk, miközben rettegsz a tánczenéktől.

Vernon Reid

Lightnin' 6:06

Who Are You [Mutation 1] 1:56

What's My Name 4:13

Mysterious Power 4:21

from Mistaken Identity 1996

Amerika: mindenki mutáns? Vernon Reid közel tíz évet húzott le a Living Colourral, és akkor rádöbbent, baj van. Platinalemezek, Grammyk, turné a Rolling Stonesszal - mese nincs, lépni kellett, nem mehetett így tovább. Nem feltétlenül a sikerrel, nem is a hard rockkal volt különösebb baj, mindössze azt nem tudta, mi köze hozzá, meg egyáltalán, hogy kicsoda. Szóval lépni kellett, legalább egy másik zenekart alapítani, kevésbé egyívásút, "az igazi én felkutatására". Egy ilyen zenekarnak mi más lehetett volna a neve: Maszk. A gitáros Reid mellett a New York-i avantgárd olyan feltérképezhetetlen muzsikusait takarta, mint a klarinétos Don Byron, a lemezpörgető DJ Logic, a dobos Curtis Watts, valamint Leon Gruenbaum, akinek hangszere a Samchillian Tip Tip Tip Cheeepeee. Negyven számot írtak hamarjában, abból került tizenhat a Mistaken Identityre. Mindegyik jó? Egyik jobb, mint a másik? - ki tudja? Ami biztos: jazzből, rockból, bluesból, hip-hopból, rapből (no meg Living Colourból) nem szőttek eddig sűrűbb szemfedőt, tervezni sem mertek hasonlót. Vernon Reid (miért ne előlegezhetnénk meg neki?) végre hazatalált. Kibújhat a maszkból, szembenézhet a tükörrel: egy mutáns tekint rá...

Beck

Devils Haircut 3:14

Derelict 4:12

Hotwax 3:49

Sissyneck 3:52

from Odelay 1996

Amerika: mindenki mutáns? Beck Hansenről igen nehéz eldönteni, hogy a rockandroll egyik jövőbe mutató újítója avagy egy új generáció múltat összegző reprezentánsa. Munkái mindkét véleményt alaposan alátámasztják, pedig hangszeres tudása korántsem nevezhető virtuóznak. Mégis, legújabb lemezén maga Charlie Haden, a jazzvilág egyik legkreatívabb bőgőse teszi le a védjegyét az egyik számban. Bár Beck és Haden egy brancs, hiszen Hansen a jazzmuzsikus lányaival igen jóban van - ők a That Dog zenekarból ismertek -, az ötletrengeteg az, ami Hadent és másokat is az ártatlan tekintetű, kisfiús arcú zeneszerző felé vonzza. 1994-es feltűnésekor, Mellow Gold című albumán már markánsan kirajzolódott különös zenei és szövegvilága, most megjelent produktuma a borítón látható agilitiző puli lelkesedésével ugorja át a felállított lécet. Beck lemezeinek hangulata felettébb családias, mintha beszabadult volna valaki a sufniba barkácsolni. Limlomokat és értékes, bár időben igen távol eső zenei alkatrészeket csavar egymáshoz látható örömmel. Beck kromoszómái Észak-Amerika minden pontjából lettek összeklónozva. Los Angeles-i hip-hop-ritmusalapok, vágástechnikák, a brooklyni Beastie Boys utórezgései. Beck lestrapált akusztikus gitárján bluestémák zörögnek a hatvanas évekből előszedett hangmintákra, hetvenes évekbeli analóg szintetizátorok bugyborékolnak a nyolcvanas évek túlvezérelt, gerjedő, felhangokkal terhelt zajaira, kukából guberált csöves torzítópedálok búgnak szürreálisba hajló monológjaira, dalaira. Egymásra szerkesztett retrotöredékekből áll Beck nagyon is mai jelene.

Bill Bruford

Gothic 17 (Bill Bruford / Dave Stewart) 6:09

Living Space (Bill Bruford / Patrick Moraz) 3:53

Beelzebub (Bill Bruford)
from Master Strokes: 1978-1985

"Megállíthatatlanul dübörgő" (Bill Bruford, King Crimson)

 Bill Bruford dobos jelentős hírnevet és pénzt hagyott maga mögött, amikor a népszerűsége csúcsán álló Yes együttesből 1972-ben átigazolt a sokadik újjáalakulásán áteső, bizonytalan jövőjű King Crimsonba. Az együttes vele élte meg pályafutásának legstabilabb és legsikeresebb két évét, mely után Robert Fripp feloszlatta a zenekart. Bruford ennek ellenére nem habozott visszatérni a Crimson későbbi reinkarnációiba, a nyolcvanas évek elején és most...

Holy Barbarians

Opium (Ian Astbury / Patrick Sugg) 4:41

Cream (Ian Astbury / Patrick Sugg) 5:39

from Cream 1996

Semmi mocsok (Holy Barbarians)

 ...A Holy Barbarians úgy fest, mint egy fiatal zenekar. Egyszerű gitárzenét játszik (a Cultról effélét nem lehetett elmondani), csak éppen az a mocsok hiányzik belőle, ami igazán érdekessé tehetné. Azt mondja Astbury, nem akar visszapislantani a hatvanas évekre, nem izgatja, hogy most az Oasist meg a Pulpot Stonesnak és Beatlesnek nevezték ki. Õ most előre néz...

 

Red Hot Chili Peppers

Coffee Shop (Flea / Anthony Kiedis / Dave Navarro / Chad Smith) 3:09

One Hot Minute (Flea / Anthony Kiedis / Dave Navarro / Chad Smith) 6:24

from One Hot Minute 1995

Hawaii, papaya, biztonságos szex (Red Hot Chili Peppers)

 

 

Lou Reed

Egg Cream (Lou Reed) 5:17

Hang on to Your Emotions (Lou Reed) 3:46

Set the Twilight Reeling (Lou Reed) 5:03
from Set the Twilight Reeling 1996

Lou napja

 

 

 Khadja Nin

Sambolera Mayi Son (Kevin Mulligan / Khadja Nin) 4:31

N'Barik Fall (Nicolas Fiszman / Khadja Nin) 4:15

from Sambolera 1999

 ...Kis csalódás. Túl sok fehér folyt a koktélba, Afrika majdnem teljesen feloldódott. Ha azon a csupa melegség hangján Khadja Nin nem azon a nagyon lágy lejtésű szuahéli nyelven énekelne, alig utalna valami arra, mi van mögötte...

 

Bill Frisell Quartet
Tales from the Far Side (Bill Frisell) 6:32

Stand Up, Sit Down (Bill Frisell) 5:40

Dead Ranch (Bill Frisell) 4:29

from Bill Frisell Quartet 1996

 ...Ez már nem eklektika, mint a posztmodern hőskorában, és az irónia is szelídebb, áttételes formában érződik. A legújabb albumon ráadásul egy szokatlan formáció (gitár, hegedű, trombita, pozan) adja elő Frisell különböző filmekhez készült kompozícióit. Különös, mégis kiegyensúlyozott kamarazene ez, melynek kissé repetitív anyagában ott bujkál a country, a blues, a nosztalgia és Tom és Jerry. A zenésztársak kiválók, megvan bennük az alázat a közös zenéléshez, sokat fogunk még hallani róluk. Szóval, ha valaki szokatlanra és frissre vágyik, akkor bátran próbálja meg Frisell új kvartettjének ezt a címe sincs lemezét.

 

Butthole Surfers

Cough Syrup (Butthole Surfers) 4:33

The Lord Is a Monkey (Butthole Surfers) 4:45

Birds (Butthole Surfers) 3:10

from Electriclarryland 1996

 ...A Butthole Surfers kiválóan alkalmas rajongásra, ugyanazt a posztpunk tekervényt űzik, ugyanúgy egyre jobban, tehát csalódásnak helye nincs. Az Electriclarrylandon se sincs. Én azt mondom, a számok felétől be kell szarni, a többitől meg úgyis idegbajt kapni, bazmeg, ezek tényleg begolyóztak, nehogy kihagyd.

 

(Tim Booth & Angelo Badalamenti)

Life Gets Better (Angelo Badalamenti / Tim Booth) 4:29

Butterfly's Dream (Angelo Badalamenti / Tim Booth) 7:25

from Booth And The Bad Angel 1996

 ...Angelo Badalamenti olyan atmoszférát vitt a Twin Peaksbe, hogy David Lynch egy életre hálás lehet neki, Marianne Faithful tavalyi lemezét (A Secret Love) is gyönyörűen megcsinálta, ez azonban mintha csak ujjgyakorlat lett volna neki (bár állítólag többévi tipródás van benne, legalábbis Booth részéről), szép hangok és angyali kórusok úsznak a háttérben, de nincs áhítat (lehet, nem is feltétlenül szükséges a hithez, én mindenesetre itt nem vagy alig érzem, bár be kell vallanom, vallásilag immunis vagyok). Azok az erősebb percek, amikor belepiszkít az egészbe Bernard Butler (egykori Suede-dolgozó) gitárja, leginkább a Life Gets Better ilyen, amiben Badalamenti mester is megszólal.

 

Downset
Hurl a Stone 2:24

Sangre de Mis Manos (Janet Morris) 2:26

from Do We Speak a Dead Language? 1996

 ...Az anyag úgy indul, ahogy kell, halk maszatolás, alig kivehető beszélgetésfoszlányok, épp annyi ideig, míg a gyanútlan recenzens odatántorog félálomban a hangerőszabályzóhoz, teker rajta egy jókorát, és visszamászik az ágyba. Ekkor a Los Angeles-i tréfamesterek is felpumpálják a volumét, és a kávéjába bambuló kedves sikoltva lefejeli garfieldes csuprát. Hiába, ez nem igazán reggeli zene, inkább éjfél után ajánlatos próbálkozni vele, de akkor is csak magányosan, mert a feltűnően jól kevert album úgy szól, mint a Kövér Berta, csak a nagy háború óta jelentősen feljavított sebességgel. A Downset második albuma kifogástalan rapmetál...

 

Fun Lovin´ Criminals

Come Find Yourself (Fun Lovin' Criminals) 4:19

The Fun Lovin' Criminal (Fun Lovin' Criminals) 3:13

Crime and Punishment (Fun Lovin' Criminals) 3:19

from Come Find Yourself 1996

 Használat után azon a polcon kéretik tárolni, ahol Beck, Vernon Reid, a Beastie Boys, a Soul Coughing és G. Love feszít: a mai amerikai undergroundban az a gyülekezet, amely a mainstream és az alternatív tánczene közötti senkiföldön népesül. Ez most a legbulibb hely, esküszöm. A Fun Lovin´ Criminals, ez a három Puerto Rico-forma arc, miközben a Butthole Surfersszel turnézik, simán belefér bármely kereskedelmi rádióba is, mindenféle vaginális kapcsolat nélkül. Az említett zenekarokat (a határok semmibevételén túl) leginkább az köti egymáshoz, ahogy a hip-hop s a rap alapjaira építkeznek, kellő teret biztosítva más fekete és fehér hatásoknak, az elektronikának és a hagyományosabb hangszereknek, a húsz-harminc éves emlékeknek és a felfedezéseknek is. A Fun Lovin´ Criminals debütálása szokatlan érettségről és gazdagságról árulkodik, ezek a fiúk vagy hihetetlen könnyedséggel bírnak bekebelezni, vagy teljesen profik. Az alaphelyzet úgy fest, hogy két gitár és dob, plusz, ha kell, kéznél a trombita s a szintetizátor. És szellemes dumák. Legalább öt megbízható sláger talált magára az albumukon (legyen most kiemelve a címadó, a Scooby Snacks és a Bear Hug), és közben semmi unalom; sőt talán még túlzottan is ügyeltek a változatosságra + hogy az összes hangszer kedvére kiparádézhassa magát.

 

Neneh Cherry

Woman (Neneh Cherry / Cameron McVey / Jonathan Sharp) 4:30

7 Seconds feat: Youssou N'Dour (Neneh Cherry / C. McVey / Youssou N'Dour / Jonathan Sharp) 4:59

Carry Me (Neneh Cherry / C. McVey) 4:22

from Man 1996

...Tehát 1996 nyara: Man. Ezt az ötven percet a Woman című igen szép kislemez előlegezte meg, James Brown It´s A Man´s Worldjének parafrázisa. Ebben a Suede-ből jól ismert Bernard Butler gitározik, de a Man stigmatikusabb közreműködőjeként inkább Tricky említendő, hiszen az albumhoz közelíthető két irányból a triphopé a frissebb s talán jellemzőbb hatás. A másiknak a Marvin Gaye-jel vagy Billie Holidayjel tartósított "örök szerelem" lehet a neve, és nagyon jó, hogy így van: minden szín, minden szag, minden íz szokatlan és mégis ismerős.

Szólj hozzá

Red Hot Chili Peppers Bill Frisell Neneh Cherry 16 Horsepower Angelo Badalamenti Bill Bruford Lou Reed Beck Dead Can Dance Tim Booth Olu Dara The Jesus Lizard G. Love And Special Sauce Ali Farka Toure The Holmes Brothers Stella Chiweshe ‎ Soul Coughing Vernon Reid Holy Barbarians The Jesus Khadja Nin Butthole Surfers Downset Fun Lovin´ Criminals